Megtudjuk, hogy mi fog történni a kék sárkánytojással.

 

IV. fejezet

 

A sárkánytojás sorsa

 

 

A gyors tempónak, melyet egy egyszerű ember aligha bírt volna, és a hajnali ébredésnek köszönhetően Thurion már kora délelőtt az elf város, Farnin közelében járt.

„Mindjárt otthon vagyok” – gondolta, amikor megpillantotta a magányosan álló, ősöreg fát, amit minden elf ismert az Aurum-erdőben.

Thurion egy pillanatra megállt, hogy megcsodálhassa a csavarodott törzsű, terebélyes tölgyet. Igaz, már rengetegszer látta, de sosem ment el még úgy mellette, hogy ne bámulta volna meg.

Maga a fa nem volt különleges; sem a legmagasabb, sem a legszélesebb nem volt a társai között. Ami csodálatossá tette, az az alsó ágai közül kisugárzó fény volt, ami hatalmas körzetben betöltötte az erdőt.

Ezt a fényt egy egyszerű, kicsi aranyrög bocsátotta ki magából. Senki sem tudta, hogy miként tud világítani, és azt még inkább nem, hogy fényével hogyan képes betölteni a környéket innentől egészen Farnin végéig. Mindössze egy dolgot tudtak – azt is csak ősi legendáikból –, hogy ezt az aranyrögöt, amit az „Erdő Fényeként” emlegetnek, Sued adta nekik még nem sokkal a teremtés után, hogy ne sötétben kelljen élniük, hanem világosság legyen az erdőben.

Thurion meghajolt a tölgy előtt, ami az Erdő Fényét rejtette az ágai között. Habár ő nem tartozott az elfek fajához, e fa, mivel az ifjú is itt élt, neki is fényességet nyújtott, és a tisztelete beleivódott nevelőapja és a körülötte élő elfek által.

Aztán felegyenesedett, és futólépésben indult tovább, tudván, hogy már a város határánál van. Egy pillanatra azonban még megállt egy kőszikla tetején, mert innen, mivel Farnin egy kisebb medencében helyezkedett el, egész jól be tudta látni a várost.

Farnin gyönyörködtető látványt nyújtott még Thurionnak is, aki itt élt. A növényekkel tarkított utak és a karcsú, főleg toronyszerű épületek, amiken jól látszott, hogy elf építészek munkája, vonzották a tekintetet.

Thurionnak innen már alig kellett valamit mennie, csak leszaladt a meredek domboldalon, és jóformán már ott is volt Eldar házánál.

Alighogy belépett, Laurionnal találta szembe magát. Fogadott testvére arcán feldúltság tükröződött.

– Thurion! – kiáltott fel. – Megmondtam, hogy ne keresd azt a nyilat túl sokáig. – Még szerencse, hogy élve hazakerültél. Legalább megtaláltad azt az átkozott vesszőt?

Az ifjú megrázta a fejét. A nyílról, ami után eredetileg az erdőbe indult, szinte már el is felejtkezett.

–Apám már utánad küldte volna az embereit, ha most nem toppansz be – mondta szemrehányóan Laurion.

– Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam – felelte bűnbánóan Thurion.

Az elf ifjú elmosolyodott.

– Fő, hogy most már itt vagy. Történt valami az erdőben?

Thurion remélte, hogy ez a kérdés elmarad, de tudta, hogy az elhallgatás is hazugságnak számít, ami pedig nagy bűn, főként az elfek körében. És tartozott annyival fogadott fivérének, hogy bízik benne, és elmond neki mindent. Azért is gondolta, hogy ezt kell tennie, mert remélte, hogy Laurion talán kitalálhat valami jó megoldást a kék tojás ügyében. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor Laurion gyönyörű szép húga, Faerin szaladt be az előtérbe. Amikor meglátta Thuriont, hatalmas megkönnyebbülés futott végig az arcán. Odarohant az ifjúhoz, és már a nyakába vetette volna magát, de meglátta a bátyját, és rosszallóan nézett rá.

– Na jó, én megyek. Szólok apámnak, hogy itt vagy – szólt Laurion cinkos mosollyal Thurionra pillantva, és kiviharzott a helyiségből.

Amint eltűnt a szemük elől, Faerin hevesen átölelte az ifjút. Thurion egy kicsit meglepődött, de viszonozta az ölelést, és végigsimított a lány gyönyörű szőke fürtjein.

– Úgy csinálsz, mint hogyha a háborúból tértem volna vissza – mondta, és szelíden eltolta magától az elf hajadont.

– Nagyon aggódtam – felelte az, és még mindig nem engedte el Thurion kezeit.

– Ejnye, azt hiszed, hogy még egy éjszakát sem élek túl az erdőben? – kérdezte felfelé görbülő szájjal az ifjú. Faerin is elmosolyodott, majd újra megölelte Thuriont, aztán olyan gyorsan távozott, ahogyan érkezett.

Az ifjú néhány pillanatig megilletődötten állt ott, aztán megrázta a fejét, és jókedvűen indult Laurion után.

A szőke elf a szobájában volt, és elmélyülten olvasott valamilyen könyvet.

– Már szóltál is Eldarnak? – kérdezte Thurion meglepődötten.

Laurion felnézett, aztán bólintott.

– Csak örült neki, nem volt mérges.

– Hála az égnek – felelte Thurion, és közelebb ment a barátjához. – Figyelj, Laurion, el kell mondanom valamit.

– A tegnapi estével kapcsolatban?

– Igen. De meg kell kérjelek arra, hogy ne add tovább senkinek.

– Szavamat adom.

– Köszönöm – sóhajtott Thurion. – Ne szakíts félbe.

És belefogott a történetébe; az egészet elmesélte a nyíl keresésétől egészen Chalinor királyi temetéséig.

Laurion kikerekedett szemmel hallgatta végig az elbeszélést, és amikor barátja befejezte, felállt, és elkezdett járkálni a szobában.

– Ez hatalmas felelősség, Thurion, de… azt hiszem, jól tetted, hogy nem hoztad a sárkányokat rögtön a városba. – Aztán hirtelen megfordult, és az ifjú szemébe nézett. – Apámnak elmondod?

Thurion rövid habozás után bólintott.

– Eldarnak igen, és talán ég Faerinnek, de másnak nem.

– Rendben – felelte a fiatal elf.

– Laurion – szólt jelentőségteljesen Thurion. – A segítségedet szeretném kérni.

Laurion kérdőn nézett a barátjára.

– A kék tojásnak – mondta az ifjú –, amiből még nem kelt ki a sárkány, úgy hiszem, több melegre van szüksége, amit az anya tudott volna neki biztosítani, de én nem, hacsak nem költözök ki oda a barlanghoz. Erre kellene megoldást találni.

Laurion elfordult, és gondolkodva sétálgatott tovább.

– Van egy ötletem – mondta aztán –, de először menjünk le a könyvtárba, és derítsük ki biztosra, hogy milyen körülményekre van szüksége a tojásnak.

Thurion bólintott, és követte fogadott testvérét Eldar hatalmas könyvtárába az alagsorban, ami tele volt könyvekkel. Éppen a kötetek mennyisége miatt döntöttek úgy, hogy szétválnak, és külön-külön kutatnak a sárkányokról szóló írások után. Mintegy szűk óra múlva Laurion odajött hozzá, és azt mondta:

– Az összes könyvben, amiben találtam valamit a sárkánytojások által megkívánt körülményekről, azt írja, hogy igen nagy meleg kell nekik, és ha néhány napnál tovább hidegen marad egy sárkánytojás, az embrió elpusztul.

– Én ugyanezeket az információkat találtam – felelte az ifjú.

– Nos – szólt Laurion –, én arra gondoltam, hogy ha apám is beleegyezik, idehozhatnánk a házba a tojást, amíg ki nem kel.

Thurion megdöbbenésében leejtette a kezében tartott könyvet.

– Az… nagyszerű lenne! – hebegte lelkesen

– Ne felejtsd el, hogy ehhez még apám engedélye is szükséges! – mondta Laurion.

– Úgyis mindjárt ebédelünk, majd utána megkérem őt – felelte Thurion. – Nem hiszem, hogy ellenkezne.

 

***

 

Thurion letette az evőeszközt, és felállt az asztaltól. Rajta kívül még Eldar, Laurion és Faerin volt ott.

– Eldar – szólt nevelőapja felé. Az kíváncsian nézett rá. Ahogy Faerin is, Laurion biztatóan mosolygott. Thurion tenyere izzadt, és most sokkal inkább húzódzkodott kérése előadásától, mint amikor elhatározta, hogy így tesz; félt, hogy esetleg Eldar mégsem egyezik bele.

Végül belefogott. Először neki is elmondta, hogy mi történt vele tegnap este.

– Sárkány?! – horkantott döbbenten Eldar. – Természetesen hiszek neked, fiam, de rendkívül csodálkozom, hogy egy anyasárkány itt tartózkodott nem messze, és le is rakta a tojásait az elfek tudomása nélkül… Az Aurum-erdőben semmi nem történik úgy, hogy ne tudnánk róla, főleg nem egy ilyen jelentős dolog.

– Talán csak nemrég jött ide – szólt közbe Laurion.

– Igazad lehet… – felelte elgondolkozva a nemes elf. – És mi célból mondtad most el ezt nekem?

Thurion megmarkolta széke támláját, és nagy levegőt vett.

– Hogy idehozzuk a sárkánytojást, míg ki nem kel.

Eldar felpattant a helyéről.

– Hogy ide… egy… sárkánytojást?

Laurion is felállt, és igyekezett segíteni a barátjának.

– Ha nem ezt tesszük, elpusztul! Te is tudod, hogy minden egyes életet védeni kell!

Thurion meglepetésére az apja mellett ülő Faerin gyengéden megérintette Eldar karját, és szelíden odasúgta neki.

– Apám, valóban ezt kell tenned!

– Egy fél percnyi kínos csend után Eldar visszahuppant a székébe. Megköszörülte a torkát, majd nyugodt, kimért hangon szólalt meg:

– Legyen hát!

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés